A kérdések

Miért nem merjük a saját életünket élni? Miért félünk mindentől? Miért akarunk még mindig mindenáron megfelelni mindenkinek? Miért felejtjük el, hogy a saját életünket kellene élnünk nem a másokét, a külvilágét?

Miért érzünk bűntudatot? Miért érezzük kellemetlenül, rossznak magunkat, ha épp magunknak szeretnénk örömet okozni vagy csak egyedül lenni? Miért nem merjük szabadon megtenni? Miért kapcsol be a kétely? Miért pörgünk folyamatosan azon, hogy mit kellene tennünk? Miért döntünk ilyen helyzetekben oly nehezen? Miért akarjuk választás elé állítani magunkat és ítélkezni, hogy vajon mi a helyes, mit kéne tenni?

Miért olyan nehéz megérezni, hogy mire vágyunk igazán? Miért kapcsol be egy tudatalatti program, ami állandó kétségekbe kerget?

Miért nem merünk szabadon, önmagunknak élni?

Nagyon sok fájdalom és félelem van bennünk. S már észre sem vesszük néha, hogy ontjuk magunkból ezeket a mély érzéseket. Bántunk vele másokat, ami által önmagunkat is. Ezek a mélyre temetett érzések bennünk vannak, amikkel nem egyszerű szembenézni, mert ijesztő és félelmetes.

De ezek az élet velejárói, kikerülhetetlenek. Szembe kell néznünk a bennünk lévő érzésekkel, bármennyire is nehéz.

Rengeteg fájdalommal, félelemmel, bűntudattal éljük az életünket, amelyek meghatározzák az egész lényünket. Ezek a dolgok, már oly nagyon távol tartanak igazi önvalónktól, hogy ezért nem érezzük teljesnek az életet.

Folyamatosan kaparunk egyre mélyebbre és mélyebbre az önmagunkhoz vezető ösvényen. Egyre nehezebb és mocskosabb dolgokkal kell szembenéznünk. Sokszor azt érezzük, hogy csak ásunk és ásunk, de még nem értünk a végére. Nehéz, fárasztó és sokszor ijesztő is. Szeretnénk végre leveteni az álarcainkat, a blokkjainkat, a programjainkat és rengeteget küzdünk, hogy elérjük az önmagunkhoz vezető ajtót és végre kinyissuk azt.

Sokszor én is feltettem magamnak azt a kérdést, hogy miért ilyen nehéz? Mások, hogyan csinálják? Nyílván ők is végigmentek az úton, megéltek mély fájdalmakat, letettek terheket, megküzdöttek érte és sikerült nekik.

Mégis volt, hogy megjelent bennem az érzés, hogy nekem ez miért nem megy? Miért futom ugyanazokat a köröket? Miért nem tudok meglépni bizonyos dolgokat? S persze jöttek az önbántások.

De hisz, mindenki máshonnan jön, más utat jár be élete során, más terheket cipel a hátán. Nem tudhatjuk, hogy egy emberben mennyi félelem, fájdalom lakozik, nem tudhatjuk min ment/megy keresztül az életében, Nem tudhatjuk odabent legbelül mit érez, miket él meg magában. Nem tudhatjuk milyen „démonokkal” küzd.

Az önmagunkhoz vezető út, nem mindenkinek egyenlő. Nem érhet mindenki egyszerre, ugyanannyi idő alatt célba. Más-más dolgokkal küzdünk.

Ahogy figyelem az embereket és önmagam is, látom, hogy mindenki küzd és harcol még magával. Még az is, akikről sokan azt gondolják, hogy reménytelen. Akiről azt gondolják, hogy nem ért semmit, hiába beszélsz neki, nem akar változtatni stb. Én azt látom, hogy ezek az emberek is nagyon nagy harcokat vívnak meg saját magukkal. Ha ez sokszor kívülről nem is látszik, de igenis küzdenek. Ha nem küzdene, ha nem lenne még feladata, már nem is lenne itt!

Küzdünk, teperünk, csináljuk! Megtartani viszont még sokan nem tudjuk. Újra előjönnek, a felszínre törnek bizonyos érzések. Nem értjük, fáj, fárasztó, félelmetes és sokszor már nem is bírjuk az egészet! Elegünk van! Összetörünk, befordulunk, elfáradunk, de megyünk tovább. Ki így, ki úgy, kinek ennyi, kinek annyi időbe telik. De mindenki folytatja és csinálja!

Állandó inger ér minket a külvilágból, gyerekkortól kezdve.

Folyamatos külső hatás hat ránk, s már észre sem vesszük, hogy ezek határozzák meg az életünket.

Örökös megfelelési vágy van bennünk, a lét számos dolga felé. Mindennek és mindenkinek meg akarunk felelni, csak épp önmagunknak nem. Csak épp önmagunkat tartjuk távol saját magunktól.

Mik ezek a mély dolgok bennünk, emberekben? Miért van, hogy rengeteget küzdünk és mégsem sikerül úgy, ahogy már lennie kellene. Hiszen már annyi mindent tudunk!

Hiába tudjuk, hogy nem kéne félnünk, hogy nem kéne megfelelnünk másoknak. Hiába tudjuk, hogy csak szeretet van, de néha elönt a „mocsok”, felmorajlik minden eltemetett, elfojtott mély fájdalom és kifakadunk. Másokra, a külvilágra!

Emberi ésszel felfoghatatlan, hogy mennyi „szar” van bennünk. Mindenhonnan dől, hogyan kéne élnünk, már ismerünk egy csomó technikát, tudunk egy csomó dolgot, számos tudás áll a rendelkezésünkre, hogy közelebb kerüljünk önmagunkhoz, hogy végre összekapcsolódjunk magunkkal. De valamiért mégis nehezen megy, annyira mélyre kell ásni, hogy sok időbe és munkába telik.

Itt ez a rengeteg tudás, már nagyon sokan próbálnak alkalmazni dolgokat. Akár jóga, akár meditáció, akár agykontroll, akár kártyák, akár mozgás bármi. Az érzés, az a mély érzés, mikor az egész lényedben érzed az igazságot, amikor valamilyen megmagyarázhatatlan módon tudod, hogy nem történhet semmi rossz, hogy egyszerűen csak érzed mit kell tenned, még mindig sokszor hiányzik.

Életünk során 1-1 pillanatra megvannak, megérezzük ezeket, de a megtartás nem megy.

S megint bántjuk magunkat. Miért nem tudunk meglépni valamit? Miért kerül újra és újra be az életünkbe egy bizonyos helyzet? Miért történik ez velem? Nem értem, nem tudom mit kéne még észrevennem, megtanulnom ebből a helyzetből? Majd elfáradunk az örökös harcban, elfáradunk abban, hogy önmagunk legyünk!

Egyszerű, de mégis oly nehéz! Oly sokat harcolunk!

Tudjátok mit gondolok erről, miért ilyen nehéz ez?

A külvilág! Egyáltalán nem önmagunkat éljük! Örökösen meg akarunk felelni, a földi korlátoknak, szabályoknak…és ha ezzel szembemegyünk, rettegünk, hogy rosszak vagyunk. Ezt nem szabad, nem tehetem ezt másokkal, én erre képtelen vagyok, ezt nem illik stb. S nyugtatjuk magunkat, hogy miért nem.

Mivel nyugtatjuk? – A külvilággal!

Mindenre tudunk magyarázatot adni, hogy mit miért és mit miért nem teszünk vagy épp nem teszünk. Tudjuk, érezzük, a lelkünk kiált üvöltve, de hiába.

Bekapcsol a hitetlenség, a félelem, a blokkok. Nem mozdulunk, megállunk, tehetetlennek érezzük magunkat. Egyszerűen azt érezzük, hogy nem tudunk előre menni, hogy nem vagyunk rá képesek, és nem tesszük. Nincs erőnk továbbmenni, elegünk van, feladjuk. Eltelik egy kis idő, elmúlik ez a bennünk lévő furcsa érzés, megnyugszunk, majd újra jön, újra szembesít! S bosszankodunk, hogy már megint itt van! S még mindig nincs elegünk belőle, még mindig ragaszkodunk hozzá!

Nagyon sűrű massza ez, tudatalatti mélyen lappangó dolgok. Többezer éves lenyomatok. Az őseink megélt tapasztalatai, a nemzetünk, minden a világban, a földön eddig végbement dolog ott van bennünk.

Tudjátok, bennem sokszor felmerül az az érzés, hogy mi igaz egyáltalán ebből a világból. Az az érzés, amikor azt érzem, hogy valami nem teljes, hogy illuzióban élünk, korlátok között bezárva.

Sokszor eltöprengek, próbálok a mélyére nézni, hogy vajon mi is van a földi lét mögött. Munka, párkapcsolat, szexualitás, egészséges életmód…

Minden külső! Néha azt gondolom, hogy minden arról szól, hogy az ember hogyan nyomorítsa bele magát ezekbe a dolgokba. Már létezik rengeteg munkakör, mindenféle párkapcsolati forma, mindenféle szexualitás, különféle furcsa hobbik, temérdek termék.

S nem az a baj, hogy ezek léteznek, hanem az, hogy ezek alapján akarjuk meghatározni magunkat. A világ „változik”, ezért természetes, hogy új dolgok látnak napvilágot, de ne tegyük már ezeket keretbe. Ne ezekbe próbáljuk már beleszuszakolni magunkat!

Én néha szörnyülködöm, ha betérek egy élelmiszerüzletbe. Többezer különböző termék néz rám a polcokról, szeretnék venni pl. egy kg cukrot és nézek, hogy és akkor most? Ez erre jó, ez arra jó. Ebbe ez van, abba az van. Ez így van készítve, ez úgy van készítve. A bőség zavara tekint ránk a külvilágból, akármit is veszek most alapul.

Ha megnézed a médiát is. Belénk van súlykolva mi számít tökéletesnek, mi számít szépnek, mit jelent jónak lenni. Aki nem felel meg ezeknek, had érezze szarul magát, hogy ő nem olyan. Nem beszélve az életünk során felvett programokról. Nehogy mindenki saját maga tudjon lenni!

Nehogy! Az nem lenne jó, ha mindenki önmaga lehetne végre…

Ez határoz meg minket, csupán erről szól az egész. Ezt kéne észrevennünk! Helyesen akarunk dönteni, hogy egészségesebb élelmiszert vegyünk meg, hogy a legjobb minőséget, úgy akarunk kinézni, mint amit a reklámokban, címlapokon látunk.

S ezek távol tartanak önmagunktól! Egyszerűen nem a saját életünket éljük. Nem érezzük azt, hogy mire is lenne valójában szükségünk, vagy mi esne épp jól, vagy mire vágyunk igazán. Mert állandó külső inger ér minket, és ezeknek akarunk megfelelni.

Még mindig nem vesszük észre! Még mindig alszunk és ücsörgünk benne!

Látunk és tudunk dolgokat, de még mindig nem akarunk felébredni a kómából. Nem tudjuk a saját életünket élni. S itt most teljesen mindegy, hogy a média, a nagyhatalmak, a szüleink, a főnökünk, a párunk, a barátaink, az egyházfők teljesen lényegtelen, hogy kik és miért. A hangsúly azon van, hogy MÁSOK! Meg akarunk felelni mindenezeknek és így akarunk élni! ÍGY NEM LEHET!

Nem hagyjuk kibontakozni az egyéniségünk, azt ami bennünk van, azt ami be van szorítva, jó mélyre eltemetve. Irányított „gépek” lettünk, akiknek meg van szabályozva, hogy mi a helyes, mikor mit és hogyan csináljon, mert különben SZAR vagy.

Miért hagyjuk, hogy a külvilág döntse el azt, hogy mi számít normálisnak, helyesnek? Miért nem hagyjuk, hogy azok legyünk, akik vagyunk?

Minden okkal történik, mindenek oka van! Mindenki egyenrangú személyként él a földön. Nincs különbség ember és ember között. Mindenki egy csodálatos lélek, egy gyönyörű teremtmény!

De még mindig hasonlítgatunk, keretekbe rakunk dolgokat és nem engedünk belőle! Vakon követjük ezeket a dolgokat, és csodálkozunk, hogy egyre durvább, drasztikusabb dolgok történnek a világban. Csodálkozunk, hogy egyre több az erőszak, a betegség, a másság, a hatalmi viszonyok és még sorolhatnám.

Én úgy gondolom, hogy mindezek azért vannak, mert még mindig nem egységként tekintünk egymásra. Még mindig képesek vagyunk átgázolni másokon önös érdekből, még mindig megszólunk és bántunk másokat, még mindig furcsa szemmel nézünk bizonyos embereket!

S nem vesszük észre, hogy mindenki egyenlő! Hogy MINDENKI EGY!

EGY-ÉN-IS-ÉG-ként EGY-ek vagyunk!

 ÖSSZEGZÉS

Minden így van jól, ilyen az életünk, ezzel kell szembenéznünk! Nem baj, ha nem sikerül elsőre, ha újra és újra futod ugyanazokat a köröket! A lényeg az, hogy csináld és nézz vele szembe! Nézz vele szembe, hogy ez milyen program benned? Miért jön az életedbe ez a helyzet, amit nehezen tudsz meglépni? Meg tudod csinálni, ha ismétlődik, lehetőség a gyakorlásra, az átírásra!