Vajon mi a földi lét értelme?
Megszületünk a Föld nevű bolygóra, élünk meghalunk, aztán ennyi?
Vagy épp az állítólagos pokolba vagy mennybe kerülünk, vagy egyszerűen csak megszűnünk létezni? Halálunk után odafent élünk boldogan?
Ha már a TEST-LÉLEK-SZELLEM hármas egységet veszem, akkor sem hinném, hogy halál után megáll a „projekt”. A lélek ugyanis minden lenyomatot hordoz magában, amiket megéltünk az mind tárolásra kerül, minden érzés, tapasztalat. Mondhatnám úgyis, hogy a lélekben ezek a kódok megírásra kerülnek, bele „égődnek”.
Na de, ha ez így van, akkor halál után, csak „él” fenn tovább a lélek? Mi lesz ezekkel a „kódokkal”, lenyomatokkal? Mi lesz azokkal a dolgokkal, amiket nem vitt véghez, vagy nem értett meg? Ha valaki életében pl. mindig előtérbe helyezett másokat és önmagát teljesen elnyomta, annak is ennyi volna? Kész ő ilyen volt és ennyi…letudta a földi életet? Hol van az, hogy szeresd és találd meg önmagad?
Nekem ez így nem kerek, ettől nem lesz teljes a történet.
A Föld, mint bolygó…
Úgy mondják, és én is úgy hiszem, hogy a Föld egy tanító bolygó, ahová a lélek tanulni, fejlődni születik.
A projekt elején megírja forgatókönyvét, meghatározza miket szeretne megtanulni, megtapasztalni az élete során. Ahhoz, hogy feladatát véghez tudja vinni, kiválasztja az ehhez szükséges körülményeket. Nemzet, földrajzi hely, szülők…
Okkal születünk oda ahova, okkal azok a szüleink akik. Hisz mi választottuk, azért, hogy azon a helyen és általuk vihessük véghez az életfeladatunkat. Ha szegény családba születtünk, ha gazdag családba, ha egykeként, ha több testvérrel, ha elhagytak a szüleink, s még sorolhatnám – ezeknek mind-mind oka van. Ezek a körülmények szükségesek ahhoz, hogy véghez tudjuk vinni azt, amit aláírtunk, amit meg akarunk tapasztalni.
A szüleinket is azért választottuk, mert csakis az ő neveltetésük, az ő megélt életük, az ő tapasztalataik, az ő terheik által tudunk elindulni az utunkon. Ha pl. épp nagyon szigorúak a szüleid, túl sokat várnak el tőled, azt akarják, hogy minél többet és jobban teljesíts, annak is oka van. Nyilván nekik is van ezzel dolguk, hogy ennyire feszes tempót diktálnak, de neked is észre kell venned valamit.
Szülő-gyermek kapcsolat
Azt gondolom, hogy a szülő-gyermek kapcsolatban, mindkét részről tanítói feladat érvényesül. A szülő „feladata” az, hogy saját élete, terhei által úgy nevelje fel a gyermekét, hogy ezáltal azt a körülményt teremtse meg neki, amit leszületése előtt a gyermek kiválasztott. Ehhez segíti hozzá. A gyermek feladata pedig az, hogy segítse szintén a szülőt fejlődni. Nyilván az élet során következtek és következnek be változások, fejlődések a szabad akarat következtében.
A szülők leginkább anyagi, földi tudással rendelkeznek, s azt adják át a gyerekeiknek. Hogyan is kell élni, dolgozni, fennmaradni ezen a földön. A gyermek, mivel még közelebb áll az égi világokhoz, általában inkább a szellemi tudást adja át a szülőknek. Persze ezt sem lehet teljesen általánosítani. A szülőben is lehet szellemi tudás.
Mélyen belegondolva, nagyon szép ez az egész kapcsolat. Bár igen, valóban elég nehéz feladat mindkét fél esetében.
A születést követő idők
Leszületéskor az első lélegzetvétellel (lélekzet) kezdődik igazán az életünk, s vár az „ismeretlen”. Teljesen más/új minden!
Először is meg kell szoknunk, hogy egy testbe vagyunk „zárva”. Meg kell tanulnunk kommunikálni a szüleinkkel. A szülők nem tudják, nem érzik, hogy most épp éhesek vagyunk, vagy épp fáj valamink. Ezért kénytelenek vagyunk közölni valahogy, hogy a tudtukra adjuk. Nem mással, mint sírással. Ez az első kommunikációs megnyilvánulás, amellyel ki tudjuk fejezni, amit szeretnénk, na meg a viselkedés is ide tartozik. Egy idő után a szülő is megtanulja, hogy melyik sírással mit akarunk közölni, vagy épp már a viselkedésünkből tudja, hogy mely esetekben, hogyan cselekszünk.
Később már jöhetnek a szavak, a mondatok. Meg kell tanulnunk, hogy minek mi a neve, meg kell tanulnunk, hogy anya-apa, meg kell értenünk mi mire jó. Meg kell ismerkednünk az alakzatokkal, rá kell jönnünk, hogy nem egység van, nem teljesen közös dolgok vannak. Megtanuljuk, hogy mit jelent az enyém, mit jelent a másé.
Gyereknevelés
Gyermekként teljesen el vagyunk foglalva azzal, hogy megértsük a földi lét működését, s elfelejtjük miért is vagyunk itt.
Nem egyszerű! Sem a szülőnek, sem a gyereknek!
A szülő szeretne tökéletes gyereket nevelni, szeretné, ha nem sérülne, ha helyt állna az életben, boldog lenne és meglenne mindene. A gyermek szeretné felfedezni a világot, megérteni mindent, de még azért ott van benne legbelül a vállalása is.
E két dolgot összehozni, azért valójában nagy falat, s mire felnövünk, már szereztünk sérüléseket, átéltünk fájdalmakat, csalódásokat, vettünk magunkra terheket, programokat. S sokan nézünk, hogy nem teljes, nem kerek az életünk. Nem vagyunk teljes mértékben boldogok…valami hiányzik!
Hogyan lehet „jól” gyereket nevelni?
A választ nem tudom, de ez szerintem nem is kérdés.
Törekedhetsz szülőként rá, de amit a gyermeknek és neked is meg kell tapasztalnotok, azt úgysem fogod tudni kikerülni. A kulcs az elfogadás és a szeretet! Ez a legtöbb, amit tehetsz!
Mindemellet foglalkozz magaddal is és találd meg önmagad! Ezáltal segítesz a legjobban! Ha te fejlődsz folyamatosan és egyre jobban kibontakozik igazi Önvalód, a gyermeked is jobban megértheted és támogathatod.
Tudjátok?! Egyébként ezt a gyermeki ént nem kéne, hogy elveszítsük. Ezt a kíváncsi, felfedező, boldog, szeretetetteljes ÉN-t. Célunknak kellene lennie ennek, hogy ezt megőrizzük.
Nyilván mindenki sérül élete során, mindenki vesz fel programokat, „formálódik”, mely a lélekben tárolásra is kerül. Ezáltal már távolabb kerül igaz valójától.
Ti elgondolkodtatok valaha azon, hogy vajon miért vagyunk ilyenek? Vajon miért félünk? Vajon miért vagyunk irigyek, vagy bármi egyéb?
Biztos, hogy ilyenek vagyunk? Nem akartátok megtudni ezeknek az okát, hogy miért lettünk ilyenek? S miért is vagyunk itt?
Visszacsatolva a bejegyzés elejére, én hiszek a reinkarnációban. Hiszem azt, hogy a lélekben azért is kerülnek tárolásra ezek a lenyomatok, hogy ami még nem teljes, az egy másik inkarnációban teljessé válhasson.
Én igyekszem arra törekedni, hogy ebben az életemben a tőlem telhető legtöbb dolgot letegyek, megértsek és teljesebbé váljak.
