Csapdába esve

Vajon meg tudjuk érezni?

Sokszor nagyon nehéz meghallani azt, amit a lélek közölni akar, amit a lélek igazán tenni akar. Próbáljuk figyelni, hogy ez a gondolat, érzés honnan ered, s vannak időszakok, amikor egyszerűen nem megy.

Most itt nem azokról beszélek, amikor egy helyzetre egy konkrét reakció lép fel, mint a félelem, szégyen vagy bármi ehhez hasonló. Hanem arról, amikor igazából úgy tűnik, hogy nem történt semmi lényeges dolog, egyszerűen csak érzed, hogy valami nem jó, hogy feszült vagy. Egyszercsak a semmiből elkezdődött és folyamatosan tetőzik, s állsz némán és tétlenül, hogy most mi van? S nem értesz semmit, csak azt, hogy egyre erősebb ez a „furcsa” érzés benned.

Amikor úgy érzed csapdába estél és nincs kiút.

Ilyenkor biztos, hogy nem történt semmi? 

Vagy csak nem vettük észre? Velem az elmúlt napokban valami ilyesmi történt. Nem figyeltem meg tudatosan mi történt, egyszerűen csak elindult a folyamat és másnap egy spirálba kerülve, egy véget nem érő „harcot vívtam”.

Bármibe kezdtem bele egyszerűen nem ment. Minden kiesett a kezemből, minden felidegesített, a munkámban is folyamatos nehézségek és rettenetes feszültség uralkodott bennem, egész nap.

Hiába kezdtem olvasni, hiába mentem el este sétálni, hátha kiszellőzik a fejem, hiába néztem filmet, hiába meditáltam…Nem volt jó semmi! Nem tudtam aludni, próbáltam csak lenni, hagyni mindent, de ez sem ment. Csak azt éreztem, hogy valami erős és valami nagyon-nagyon régi érzés lett urrá rajtam, amivel nem tudok mit kezdeni.

Itt bejön a képbe, amit az előző bejegyzésben írtam, az elme szerepe és a „programkódok”. Ha ennek a fonalát nézem, akkor pontosan az történt, hogy elmével próbáltam megoldani a helyzetet, az elmém előhozta azokat a lehetőségeket, amikről úgy gondolta, hogy segíthet. Lásd séta, filmnézés, meditálás, alvás. Minden olyan dolog, ami eltereli a figyelmet a lényegről, minden olyan dolog, amit arra használunk, hogy ne kelljen szembenézni önmagunkkal. A lélek és az elme kapcsolata nem volt meg! Ezért nem vált be egyik ötlet sem.

Nem érted, miért vagy feszült, próbálod élni a hétköznapod, de egyszerűen nem úgy megy semmi, ahogy szeretnéd. Már igazából eleged van, és szeretnéd, ha elmúlna ez az érzés.

Mivel ellenálltam és csak véget akartam vetni ennek az egész érzésnek, az elmém általi lehetőségekkel, egyáltalán nem segített egyik sem.

Persze, hogy nem, mivel ezzel csak hátráltattam a folyamatot és folyamatos energiaveszteséget, egyensúlyvesztést éltem át.

De semmi baj, legalább ezt most észrevettem (köszönöm), és meg tudom erősíteni az előző cikkemet.

Pontosan nem tudom megfogalmazni, körülírni ezt az érzést, csak azt tudom, hogy ez egy nagyon régi dolog bennem. Nagyon ismerős érzés volt. Elkezdtem „lepörgetni” az életemet, és arra kellett rájönnöm, hogy én évekkel ezelőtt javarészt így éltem.

Éltem a mindennapjaimat és ez a fura, rossz érzés kísérte végig az egészet, melyek időszakszerűen jöttek elő az életemben.

ISMÉTLÉS…a múlt újra ismétli önmagát

De vajon mi és miért?

Egy biztos, valamit észre kell vennem. Ha ez egy régi program bennem, ami most valaminek a hatására felerősödött bennem, akkor meg kell fejtenem az okát. Rá kell jönnöm, hogy mi váltotta ki, amit nem sikerült észrevennem, ami beindította a folyamatot.

Ha visszagondolok a múltamra, ez általában akkor fordult elő nálam, amikor nem találtam a helyem a világban.

Akkor amikor nem voltam egyensúlyban, amikor történt valami „rossznak” hitt. Ami igazából nem is tudatosult soha bennem, hogy emiatt van ez az egész. S azért érzem így magam a bőrömben, mert ellenállok.

Nem hallom meg a lényeget, ami befeszít. S mivel ezt csinálom, hiába kezdekbele bármibe is, nem fog működni. Míg nem tudatosítom magamban, hogy jó rendben – tudom, hogy itt van ez az érzés bennem, de nem söpörhetem a szőnyeg alá. Megpróbálok rászánni (ráhangolódni magamra) pár percet, hogy megfejtsem, megértsem mi ez. De ha nem megy, akkor tudatosítanom kell magamban, hogy oké a hétköznapi dolgaimat végig kell csinálnom, s mihelyst lesz alkalmam foglalkozom ezzel. S máris kikerültem volna a spirálból.

De nem baj ez, így tanul az ember!

Összegzés

Sokakban felmerülhet a kérdés, amin én is el szoktam gondolkozni…Vajon tényleg tudni kell mindennek az okát?

A válaszom az, hogy nem feltétlenül. De én úgy működik és úgy gondolom, hogy a legtöbb ember is, hogy míg nem érezzük meg, nem értjük meg, addig nem tudjuk letenni. Hiába tudom én is azt, hogy az életben valójában nincs félelem, nincs harag, nincs bűntudat, nincs szégyen stb. csak szeretet és béke. Erről nem elég tudni, ezt meg kell érezni, meg kell érteni. Át kell menni bizonyos dolgokon nekünk embereknek, hogy eljussunk arra a pontra, hogy saját magunk megtapasztaljuk és meggyőződjünk arról, hogy ez valóban így van. S lehet, hogy 100x kell megtapasztalnunk valamit, mire megértjük és megérezzük a lényegét.

A történet, amit leírtam a fentiekben az elmúlt két napomról összegezve úgy gondolom, hogy néha egy ilyesfajta megértés is elég, ahhoz, hogy el tudjam engedni, hogy közelebb legyek a megértéshez. Mikor összeáll, hogy mit kellett volna tennem, ami által kijöhetek az örvényből.

Valamit viszont már megértettem!

A közeljövőben, hogy újra szembesülnöm kell-e ezzel az érzéssel az a jövő „tréfája”, „játéka”. Ha még nem értettem meg és engedtem el teljesen, azt amire ez az érzés tanítani akart, akkor nagy valószínűséggel a sors újra elém teszi, hogy mit kezdek vele. Megértettem-e? De onnantól már rajtam áll, hogy beleesek-e újra, vagy tovább tudok lépni rajta, s a batyumból még egy feladatot kidobhatok, hisz megértésre került.