Kik is vagyunk?

Azok vagyunk, akiknek hisszük magunkat?

Az utóbbi időben azzal kellett szembesülnöm, hogy már valójában azt sem tudom ki vagyok, úgy igazán a lelkem legmélyén. Egyerűen azt éreztem, hogy valami nem teljes az életemben, valami hiányzik, valami nem jó. S néztem magam elé döbbent arccal, hogy ez így nem  okés. Mit művelek? Ez nem én vagyok…valamit tennem kell!

Biztosan azt az életet élem, amit az igazi önvalóm szeretne?

Ahogy telt az idő és figyeltem magam egyre világosabbá vált, hogy javarészt a jelenlegi életemben megtanult programokat követem (és előző élet kódjait is!?), ez alapján határozom meg az életemet, és ez nem én vagyok. Mindennapjaimat a tanult minták és programok szerint élem.

Mindenki leszületik valamivel, mindenkinek vannak bizonyos tulajdonságai, félelmei, blokkjai, amit úgy mond hoz magával. De a napjaink során újabbakat is kódolunk magunkba, amelyet valamilyen trauma, élmény, esemény vált ki, s észre sem vesszük és máris belénkégett, belénk kódolódott. 

Itt most nem az a lényeg, hogy előző élet lenyomatait hurcoljuk, vagy jelen életünkben újként felvett kódokat. A lényeg az, hogy ezek nem véletlenül vannak bennünk. 

Vegyük pl. a félelmet. Egyáltalán miért félünk, úgy kollektíve az egész emberiség? Mindenkinek meg van a saját maga „mumusa”. Az a félelem valóban ott van, vagy csak azért van ott, hogy általa felismerjünk valamit?

Ha azt a példát veszem, hogy valakit gyerekkorában megharapott egy kutya, és felnőtt korában továbbra is fél a kutyáktól, az valóban a kutyáktól fél? Vagy csak az az emlék játszódik le újra és újra, ha kutyát lát, ami akkor gyerekkorában történt? Bekapcsol a program, hogy (ha már szoftvereket tesztelek, egy egyszerű feltételes elágazásban leírom) 

HA Én kutyát látok. AKKOR Félnem kell! KÜLÖNBEN Nem kell! (ha nem látok kutyát)
A tudatalatti megkeresi a kutyához kapcsolódó emléket (a kutya megharapott), megnézi, hogy milyen reakció történt ekkor (féltem), majd kiadja az utasítást, hogy félj, mert megharap. Neked programszerűen így kell reagálnod! 

Persze vannak olyan események, amelykre nem emlékszünk, vagy épp már ezzel születtünk. S nem is gondoljuk, hogy mennyi program van bennünk. Gondolok itt az olyan helyzetekre, mikor zsigerszerűen beindul egy félelemreakció, bizonyos helyzektől. Velem pl. sokszor előfordul, hogy megjelenik bennem, de igazából nem is tudom, hogy miért. S, ha épp nem vagyok a toppon, nincs meg az a lelki egyensúly bennem, nem tudom megfelelően kezelni a helyzetet, és hopp már bele is estem abba a „progamkódba”, hogy félek. Aztán a végén kiderül, hogy fölösleges volt az egész, mert egyáltalán nem is volt nehéz, ijesztő az adott helyzet. Fölösleges energiát vitt el belőlem a félelem érzése. 

Ezért is fontos, hogy foglalkozzunk magunkkal minél többet, hogy egyre tudatosabbak legyünk, mert az efféle „nyomógombokat” már észretudjuk venni magunkban. S, ha figyelünk, akkor rájövünk, hogy az érzés bennünk alaptalan.

Amikor megjelenik bennem egy negatív érzelem, és sikerül észrevennem, hogy ácsi ez biztos valós? Ez biztos bennem van, ettől biztos félnem kell? Az az érzés amikor mélyen belül megérzem, hogy ez valójában nincs is és csak azért is erőt veszek és lendülettel nekimegyek, hogy már pedig nem te irányítasz, fantasztikus érzés. „Legyőztem!” Ez hatalmas erőt ad az embernek!

Én mostanában pl. pont ezek miatt a „kódok” miatt, olyan dolgokkal megyek szembe, amiktől eddig féltem, vagy kevésnek éreztem magam. S igyekszem ezekbe a dolgokba belevágni, hogy legyőzzem ezeket önmagamban. S rá kellett jönnöm, hogy nagyon sok ilyen dolog, mind az én kódom/(élet)feladatom volt. Azok a kódjaim, amivel nekem dolgom, ha úgy tetszik feladatom volt, és még azért van is néhánnyal. 

Az ilyen programkódok miatt, veszítettük el a kontrollt az életünk felett. Éljük az életünk mindennapjait, mint a robotok, egy jól megírt számítógépes program alapján, amely az életünk során íródott még tovább bennünk. Zsigerszerűen reagálunk a helyzetekre, legyen az akár jó avagy rossz. Állandó „változásban vagyunk”, újabb és újabb helyzetek érhetnek minket, melyek által újabb kódokat vehetünk fel magunkra, ha nem figyelünk. Azért a világban is történnek jócskán dolgok, amik hatással vannak ránk. S nagyon nehéz elkerülni, hogy ne hasson ránk! Megértem. Nem egyszerű, de nem lehetelen! Higgy magadban!

Miért és mit is keresünk folyamatosan?

Örökös hiányt érzünk, mindig hajt valami, hajt egy titokzatos erő! De mi ez? Igazából mi magunk sem tudjuk, de legbelül mégis érezzük, hogy valami nem kerek, hogy valami nem teljes. Kell valami!

Szerintetek mi ez a valami?

Azt hiszem, hogy ez a valami, nem más mint önMAGunk. A lelkünk igaz valója, amitől kissé eltávolodtunk!

De valahol mélyen sokan érezzük, hogy valami hiányzik az életünkből. S folyton keresünk, kutatunk. (Erről egy régi sláger jutott eszembe: „Mindenki azt akarja, mindenki keresi kutatja…” (Animal Cannibals)) 

Na de, mit csinál az elme? Leszögezem, hogy nem azokról beszélek, akik szívük vágya szerinti úton vannak, hanem azokról, akik próbálkoznak, de nem találják a helyüket. Ha az ember nincs össszekapcsolódva a lelkével, akkor az elme „irányít”. De az elme csak a fizikai síkon tud gondolkozni, azaz azokat az információkat szedi elő a háttértárból, amik a földi életben vannak.

Ilyenkor az elme meg akarja oldani a helyzetet, és elkezd úgymond ötleteket gyártani, hogy hogyan lehetne ezt az űrt pótolni, segíteni akar. Elővesz minden tudást, amit látott, tanult, másoknál felfedezett, és ezeket az információkat közli nekünk. Ezért próbálkozunk, belekezdünk bizonyos dolgokba, hogy na akkor ezt végigcsináljuk, ez érdekel, ez másoknak is bejött stb.stb. Aztán elértünk a végére, és sok esetben nem érzünk semmit, ugyanúgy ott van az üresség, a hiányérzet. Vagy csak átmenetileg csillapodott, később újra előtör. 

Miért van ez?

Mert nem a lelkünk hangját követjük, hanem az elménkét, ami természetesen azért van, hogy segítsen nekünk. De igazán  úgy tud a segítségünkre lenni, ha össze vagyunk kapcsolódva a lelkünkkel. Ha érezzük azt, hogy ott mélyen legbelül mit is akarunk igazán, mire is vágyunk igazán. Az elme a barátunk kell, hogy legyen, nem az ellenségünk. A léleknek és az elmének össze kell dolgoznia úgy, hogy a lélek szerinti vágy megoldásában segít az elme a „földi tudásával”. 

Vágyunk egy megfelelő munkahelyre, vágyunk a bőségre, vágyunk a megfelelő társra és még sorolhatnám. De valahogy sokunknak nem igazán akar összejönni egyik sem. Sokszor szenvedünk egy olyan munkahelyen, párkapcsolatban, amiben nem vagyunk boldogok. De félünk kilépni! Vagy épp szálldosunk egyik munkahelyről, párkapcsolatból a másikba, és ugyanúgy ott az üresség, a boldogtalanság. 

Úgy vélem, hogy a legfőbb oka ennek az, hogy a külvilágban keresünk megoldást. Azt várjuk, hogy egy másik munkahely, egy másik társ megoldja a problémánkat. De ez nem mindig van így! Aki váltott, és továbbra sem boldog, az azért van, mert igazából önmaga elől menekül.

Minden okkal történik az életben. Okkal dolgozunk azon a munkahelyen, okkal élünk abban a párkapcsolatban. Mindennek oka van, semmi sem történik véletlenül. Valamit észre kell venni! Meg kell állni és önMAGunkba nézni. Megvizsgálni, ráhangolódni saját magunkra. Pláne, ha ez egy örök korforgás az életünkben, s sohasem oldódik meg! Nem segít sem egy új munkahely, sem egy új társ. Persze! Nem is fog, míg mi saját magunkat meg nem ismerjük. Míg nem válunk azzá az emberré, akik ott mélyen legbelül vagyunk. 

Végezetül

Tudatosan kell élnünk az életünket! Észre kell vennünk az ismétlődő jeleket! Észre kell vennünk, hogy bizonyos dolgok újra és újra ismétlődnek az életünkben. Míg ugyanúgy reagálunk helyzetekre, addig a program bennünk nem íródik át, hanem ugyanaz a program fut újra és újra, egy végtelen ciklussal. Néha eltűnnek, aztán újra előjönnek. Okkal! Mert még nem értettük meg a helyzetnek a tanítását! 

Ha figyelünk magunkra, figyelünk a lelkünkre, visszaírjuk ezeket a programokat magunkban. Akkor rá fogunk jönni, hogy mi irányítjuk a saját életünket, mi határozzuk meg az egész életünket. Elönt egy hatalmas erő, egy felemelő érzés, hogy bármire képes vagyok! Ha erre törekszünk, egyre több és szebb dolgok fognak történni az életünkben! Elengedünk végre régi dolgokat, amiknek már nincs helye bennünk. Rájövünk, hogy nem a külvilágban kell keresnünk, nem a másik embertől, a világtól kell a változást várnunk. Hanem tudjuk és érezzük, hogy mindent saját magunk irányítunk. 

A lelkünket követve, észre sem vesszük és be fognak azok a dolgok áramolni az életünkbe, amikre mélyen legbelül igazán vágyunk!

FONTOS

Ne bántsd magad, ne okold a külvilágot, hogy vajon ki vagy mi tehet róla! Ilyen az élet! Lásd meg az igazságát, és törekedj arra, hogy lelked szerint éld az életed.

Nem baj, ha hibázol! Nem baj, ha megállsz! Nem baj, ha újra ismétlődik valami az életedben! A lényeg, hogy ne add fel!

Ne add fel saját magad, azt aki TE valójában VAGY!